Községünk a Váli-völgyben helyezkedik el a Vértes hegységtől keletre, Budapesttől 45 km-re.
Tabajd is, miként olyan sok más település is Magyarországon igen régi, mondhatni ősi, 1270-es első okleveles említése jelenik meg jelenlegi címerében, mely a területet akkortájt birtokló Csák nemzetség motívumaira épül.
Tabajd is, miként olyan sok más település is Magyarországon igen régi, mondhatni ősi, 1270-es első okleveles említése jelenik meg jelenlegi címerében, mely a területet akkortájt birtokló Csák nemzetség motívumaira épül. A település középkori múltja régebbi ennél, a kutatások szerint már az Árpád-házi fejedelmek is lovaik teleltetésére használták e térséget.
Tabajd Község főbb adatai, jellemzői
Tabajd földrajzilag a Dunántúli középhegységben a Vértes-Velencei hegyvidék keleti és a Dunazug-hegyvidék nevű középtáj nyugati határán fekszik.
Közigazgatásilag Fejér megyei település – a Közép-dunántúli régióban. A község a megye keleti peremén helyezkedik el, emiatt fejlesztési források csak szűkösen jutottak számára. Évszázadokon át védtelenebb volt a különféle támadások ellen- a tatárdúláskor és a török foglaláskor el is néptelenedett.
Nem esett fő kereskedelmi útvonal közvetlen közelébe. Ma is kevésbé részesül a turizmus és az infrastrukturális beruházások „áldásaiból”.
1990-ben lett önálló település, addig Alcsútdobozzal együtt működött.
Földrajzi fekvéséből adódóan sok szempontból kedvező helyzetben van: közel van az M 1-es és az M 7-es autópályához, a 8-as és az 1-es főúthoz, tehát mind a főváros, mind Székesfehérvár és a Balaton, mind pedig Tatabánya és Győr felé jók a közlekedés lehetőségei.
Kedvező az is, hogy az előbbiek dacára nincs erős környezetterhelést okozó, a községen átmenő forgalom.
A Vértes és a Vértesi tájvédelmi körzet területe sincs messze, ahol kirándulásra, kerékpározásra alkalmas terepek vannak.
A következőkben megpróbálom felvázolni, hogy miért őrizhette meg Tabajd évszázadokon keresztül falusias jellegét, az idők során kialakult szerkezetét, amely az utóbbi két-három évszázadban alig változott.
Tabajd község lakosainak száma 988 fő. A település szerkezete falusias jellegű, fésűs elrendezésű, szalagtelkeken családi házas beépítettségű.
Intézményhálózata centrális elhelyezésű szervesen kapcsolódik a település szerkezetéhez. A község közműves ellátottsága megfelelő, vezetékes ivóvízzel, földgázzal el van látva. A villamos-energia vezetéken jut el a felhasználás helyére.
Az elmúlt évtizedben befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat építése és a felszíni csapadékvíz elvezetés beruházása.